"1988-ban meghívást kaptam a Világ Legerősebb Embere versenyre. Nagyon örültem neki, mert éreztem, hogy a sors kijelöli nekem azt az utat, amiért én megszülettem. Ezt azért merem így leírni, mert gyermekkorom óta a sporttal, az erővel voltam kapcsolatban.

Amik velem történtek kiskoromban, azok nem voltak véletlenek. A környezetemből és korosztályomból magasan kiemelkedtem ezen a téren. Bennem lakozott az ősi erő. Éreztem és ugyanakkor meg is jósolták, hogy nagy dolgokra leszek képes. Be is jött, mert egy egész nemzet nagyságát képviselem ebben a sportágban, nem is akárhogyan. Örülök, hogy magyarnak születtem!

1989-ben Spanyolországban ötödik helyezést értem el, azaz a  Világ ötödik legerősebb embere lettem. Azt hiszem erre minden magyar büszke lehet - velem együtt!

Tudtam hogy itt nincs megállás és a célom az lett, hogy én legyek a legerősebb ember a világon. Már általános iskolás korom óta sportoltam és betegesen vallottam a sport tisztaságát és büszkeségét. Én ilyen ember vagyok. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy a világ nem ilyen és a versenyeken olyan emberek vesznek részt, akik ezt nem így gondolják. Nem adják meg másoknak az esélyegyenlőséget!
Én született erős ember vagyok, sokan pedig csak azok szeretnének lenni. Ezek az emberek azok, kik doppingszerekhez nyúlnak. Ugyanezek az emberek játsszák meg magukat mindenki előtt. Másokat szídalmaznak, másokra mondanak rosszat, ahelyett hogy fejet hajtanának azok előtt, akik született adottsággal rendelkeznek eme sport iránt. Így akarnak érvényesülni, és nem veszik észre, hogy a normális, józan gondolkodású emberek csak nevetnek rajtuk.

Sajnos, Magyarországon is nagyon sok ilyen sportoló található, gyakorlatilag minden erősportban. Tisztelet azok iránt, akik kivételesen hagyományos, tiszta és erkölcsileg elfogadott feltételek mellett tevékenykednek. Örömmel tölt el, hogy ebben a sportágban többször is világbajnoki első helyezett lettem, csapatversenyben, pedig Világbajnoki ezüstérmes. Európai Csapat bajnokságot is nyertünk 2002-ben.

2003-ban Világcsúcsot állítottam fel kőgolyó emelésben. 130cm-es állványra sikerült egy 232,5 kg-os golyót felemelni. A sikeres rekordkísérlet után tisztaságom bizonyítása végett, négy orvos kíséretében, dopping vizsgálat következett, ami természetesen negatív eredményt hozott.
A tisztaság állandó bizonyítása végett évente többször veszek részt, rendszeres, tiltott szerek elleni vizsgálaton. Többször megesett, hogy másodpercekkel, vagy netán pár kilóval maradtam le, olyan ellenfelekkel szemben, kiknek „orrán-száján csöpögött” a tiltott gyógyszeripari termék!

Nagyon sok esetben történt, nem kis meglepetésemre, hogy külföldi vagy belföldi versenyek alkalmával, meghitt, baráti beszélgetés során, a sportolók elmondták és tanácsolták, mit kellene használni… Minden információval elláttak, hol és mennyiért lehet „szerezni” és persze, micsoda emberfeletti hatást lehet elérni bizonyos, nem teljesen veszélytelen szerekkel. Természetesen én ezektől a szerektől teljesen elzárkóztam és óva intettem mindenkit, aki csak hallgatott rám, hogy ne próbálkozzanak semmi ilyesmivel! Ha 1988-tól tisztességes versenyeken indulhattam volna, már akkor könnyen elképzelhető, hogy hússzoros világbajnok vagyok.

2006-ban emiatt kiléptem a szövetségtől. Semmilyen szín alatt nem tudták garantálni a sport tisztaságát számomra és a rekordom becsületes megvédését. A legnagyobb csalódás és elhatározásom pillanatát képezte, az hogy 2006-ban egy Magyarországon megtartott Csapat Világbajnokságon elvették fiamtól és tőlem, mi alkottuk a magyar csapatot, az aranyérmet!

2007-ben megalakítottam a Natúr Erős Emberek szövetségét. A szövetség keretein belül, csak olyan emberek tartoznak, akik vallják sportolói nézeteimet és alávetik magukat az állandó tisztaságot ellenőrző dopping tesztnek. Nagy örömet jelent számomra, hogy nagyon sok olyan versenyző tartozik hozzánk, kik eredményeikkel túltesznek azokon, kik a doppingszereket előnybe részesítő csapathoz tartoznak!

Nagyon jó kapcsolatban vagyunk az Amerikai Erős Emberek szövetségével, akik állandóan szorgalmazzák a sport tisztaságát. Ezért 2007, 2008 és 2009-ben megrendeztük hazai földön a Natúr Erős Emberek Világbajnokságát. A versenyek után a sportolók dopping vizsgálaton vettek részt. Nagyon nagy büszkeséggel tölt el ugyanakkor, hogy 1988-tól egészen 2006-ig, tisztátlan sport-légkörben 16 év alatt sok világsztárral tudtam versenyezni és többször is sikerült a dobogó legmagasabb fokára állni. Kétszer sikerült a Világ Legerősebb Embere címet elérnem.

1994-ben és 1996-ban megszerveztük a Világ Legerősebb Embere versenyt Magyarországon, ahol az aktuális világbajnok és a legjobb helyezettek vettek részt. Sikerült megnyernem a versenyt!
Nagyon jól esett, hogy a volt világbajnok elismeréssel nyilatkozik rólam. Közölte velem, hogy nagyon örül, hogy végre a hallottak után megismert, mert soha nem gondolta volna, hogy ilyen erős vagyok.

Nagyon örültem, mert ő tudta, hogy semmilyen szert nem szedtem és tisztán értem el ezt a nagyon értékes első helyet!

UTÓSZÓ

Büszke lehet az az ember, aki élete nagy részét nemzete nagyságának bizonyítására fordította és járta a világot, mint erős ember. Magyarként világraszóló eredményeket ért el.

Büszke lehet arra is, hogy saját országában egyetlen világcsúcs tartóként az ő teljesítményét próbálják túlszárnyalni.

Büszke lehet arra is, hogy utódja gyermekei köréből került ki és a legtöbbet fiai érték el utána az országban.

Tisztán és becsületesen.

Büszke lehet arra is, hogy az ország lakosságának túlnyomó része tiszteli és szereti teljesítménye miatt. De elkeseríti az, hogy az erős ember mûfajban Magyarországon sok "agyonkokszolt" értéktelen ember létezik, akik semmire nem vitték vagy viszik, és az ő nevével próbáltak előrébb jutni.
Ezért a sors meg is büntette őket. Ezeknek az embereknek soha nem jutott el a tudatukig, hogy vannak született adottságú emberek és vannak akik azok akarnak lenni.

Én született erős ember vagyok, amit tisztaságom és korom igazol!

                                                                                
Fekete László